1966: Brezsnyev utasítást ad a KGB-nek, hogy egy hónap alatt kerítsék elő Nyugat-EurópábólRubljov egy ikonját, melybe annak idején fontos dokumentumokat rejtettek el. A fiatal,ambiciózus és kegyetlen Romanové a feladat, hogy az akciót vezesse. Vele kerül szembe Adam Scott,egy angol fiatalember, aki apjától mindössze egy lezárt borítékot örököl – a benne lévő iratalapján azonban hozzájuthat egy […]
1966: Brezsnyev utasítást ad a KGB-nek, hogy egy hónap alatt kerítsék elő Nyugat-Európából Rubljov egy ikonját, melybe annak idején fontos dokumentumokat rejtettek el. A fiatal, ambiciózus és kegyetlen Romanové a feladat, hogy az akciót vezesse. Vele kerül szembe Adam Scott, egy angol fiatalember, aki apjától mindössze egy lezárt borítékot örököl – a benne lévő irat alapján azonban hozzájuthat egy felbecsülhetetlen értékű műtárgyhoz. Egy svájci bank széfjéből vehetné át az ikont – mert természetesen a KGB által is hajszolt festményről van szó –, ha a repülőtéren nem várná őt máris a mindenre elszánt szovjet ügynök. Először Adam barátnője esik áldozatául a gyilkos versenyfutásnak, majd ő maga is halálos csapdába kerül… Lélegzetelállító kalandok, titkosszolgálati akciók, árulások és kegyetlen üldözések követik egymást e fordulatos, nagyszerű regény lapjain.
KÁVÉ: https://ko-fi.com/gepesz A címadó mellett az Örök visszatérés című írást találhatjuk a könyvben. Mindkettő remek ötletekre épülő,logikusan felépített, végigvezetett, minőségi sci-fi elbeszélések.Lebilincselő és érdekes mindkét történet. A rejtélyes, számtalan csavarral kecsegtető és az időutazástújabb nézőpontból...
KÁVÉ: https://ko-fi.com/gepesz Honour Langtry nővér egy csendes-óceáni szigeten dolgozik, ausztrál katonák számára létrehozott kórházban. A második világháborúnak vége, a trópusi betegek (ahogy a dzsungelháborúban átmenetileg megőrült vagy idegösszeomlást kapott katonákat szépítőleg nevezik) osztálya, Honour munkahelye...
KÁVÉ: https://ko-fi.com/gepesz Tíz év a Világegyetem mércéjével mérve csupán egy rövidke pillanat,egy múló villanás, amely elenyészik az űr végtelenjének sötét mélyén.Ám az élők szemével nézve ez a tíz békeév beláthatatlanul hosszú idő,mely alatt rengeteg dolog...
KÁVÉ: https://ko-fi.com/gepe A kedves Lucille Barton mindkét dolgot meg akarja kapni. Már kétszer házasodott, és most arra számít,hogy harmadik alkalommal sikerülni fog. Ennek ellenére biztosra akar menni, és továbbra is tartásdíjatszed be második exférjétől, még...
Egy hamisítatlan klasszikus detektív-sztori, egy igen jelentős csavarral. Ebben az egyikfőszereplő maga az áldozat, aki halála után egy árnyakkal teli helyen ébred a világirodalomlegjelentősebb detektívhősei társaságában, akiknek egyetlen vágyuk, hogy – mindegyiküksaját módszerét használva –...
A macskák nem közönséges háziállatok, ezt csak némely kételkedő emberpéldányok hiszik.Amikor a Selymesbunda inváziós mélyűri felderítőhajó balesetet szenved a Naprendszerben,Crrrr kapitány és legénysége kénytelen leszállni az egyetlen lakható bolygón. A helyiekszőrtelenek, két lábon járnak, nem...