Ennyien nézték meg: 148

Aszlányi Károly - Aludni is tilos

Aszlányi regényének – mely nagyon régen nem jelent meg, így könyvritkaságnakszámít – főhőse egy testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, akiminden lehető és lehetetlen pillanatban álomba zuhan: utcai esőben és kávéházifülledt melegben, a bútorkereskedő mintatermében és egy asszony mellett azágyban – s tíz, száz és talán ezer helyzetben még. A talaját vesztett mérnök,Tóth Flórián sorsának […]

Aszlányi regényének – mely nagyon régen nem jelent meg, így könyvritkaságnak
számít – főhőse egy testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, aki
minden lehető és lehetetlen pillanatban álomba zuhan: utcai esőben és kávéházi
fülledt melegben, a bútorkereskedő mintatermében és egy asszony mellett az
ágyban – s tíz, száz és talán ezer helyzetben még. A talaját vesztett mérnök,
Tóth Flórián sorsának alakulását követhetjük nyomon az ázott utcákon át: a
selyemfiú és az öntudatos munkanélküli kettéhasadt énjét, a szegény fiatalember
és a grófnő szerelmét, vagy éppen a rácsimpaszkodó modern amerikai bakfissal
folytatott viszonyát.
Vajon szerencse és szerencsétlenség forgandósága, az erő hiánya és a gyöngeség
az oka a nyomorúságnak, vagy pedig valami általánosabb, kívülálló ok?
Aszlányi megszokott elegáns stílusa, derűs, szellemes és aforisztikus mondatai
között bontakozik ki egy sajátos hajléktalansors a XX. század 30-as éveiből.

Aszlányi Károly - Aludni is tilos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legújabb könyvek

Nick M. Leslie - Paragon 11. könyv

Ez történt a tizedik részben röviden A tizedik részben Marcus Rourke számvetést készít az elmúlt hónapokról.A Synthán, az S.E.S.-10 állomás közelében rádöbben, hogy a Paragon legénysége már nem egyszerű mentőcsapat,hanem egyre nagyobb történelmi események középpontjába...

Meghallgatom a könyvet!

Dean R. Koontz - 3. A szerzetes

Odd Thomas, a különösen erős hatodik érzékkel megvert-megáldott fiatalember, a kaliforniai sivatagban fekvő szülővárosából egy szeles, hófútta hegyvidéken álló kolostorba vonul vissza, hogy magára találjon, s újra teljes életet élhessen. Ám a bajok valahogy mindig...

Meghallgatom a könyvet!

Robert Tine - Vírus

Az évszázad biológiai krízise! A vírus, ez az évtízezredes időzített bomba, csendesen szunnyad valahol az afrikai dzsungel mélyén.Ártalmatlan mindaddig, amíg valami meg nem bolygatja magányát…Ha ez megtörténik, működésbe lépnek a már-már ásványi szervezet DNS-láncaiban kódolt...

Meghallgatom a könyvet!

Elizabeth Chadwick - Az első Lovag

Arthur király és a kerekasztal lovagjainak legendáriumához. De ez a feldolgozás három személy köré szövődik:Arthur király, Lancelot és Guinevra szerelmi hármasának bonyodalmait részletezi.A történet a még fiatal lány Guinevrát mutatja meg: megtudhatjuk, hogy nem afféle...

Meghallgatom a könyvet!

Erle S. Gardner - A csendes társ

Perry Mason tüneményes esze is megtorpan a különös bonyodalmak előtt, holott kezdetben mindössze arról van szó, hogy a szép és okos Miss Mildreth, egy virágüzlet tulajdonosa Mason tanácsát kéri, nehogy egy konkurrens kiforgassa üzletéből. Az...

Meghallgatom a könyvet!

Robert Tine -Több mint testőr

"Soha ne keverd össze munkádat az érzelmeiddel!"Frank Farmer hivatásos testőr, egyike a legjobbaknak. Mégis elfelejti titkosügynökként kitanult mestersége legfőbb szabályát. Rachel Marron lenyűgözően gyönyörű, sikeres énekes-színésznő. Álmában sem hinné, hogy egyszer testőre lesz és csak...

Meghallgatom a könyvet!
arrow-down
Gépész hangoskönyv
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.