Ennyien nézték meg: 405

Nick M. Leslie - Paragon

A kilencven évvel korábbi Nagy Globális Felkelés után az öntudatra ébredt Földi emberiséget a Galaktikus Szövetség mentette meg a teljes regressziótól. Mint már annyiszor a történelem során, megint felkarolták és egyel magasabb fejlődési szintre segítették őket. Új technológiát adtak a kezükbe remélve, hogy azt ezúttal nem öncélú háborúskodásra, hanem az egész emberi faj felemelésére és […]

A kilencven évvel korábbi Nagy Globális Felkelés után az öntudatra ébredt Földi emberiséget a Galaktikus Szövetség mentette meg a teljes regressziótól. Mint már annyiszor a történelem során, megint felkarolták és egyel magasabb fejlődési szintre segítették őket. Új technológiát adtak a kezükbe remélve, hogy azt ezúttal nem öncélú háborúskodásra, hanem az egész emberi faj felemelésére és fejlesztésére fordítják.
Ennek köszönhetően az emberiség hatalmas lépést tett előre és a fejlettebb fajok segítségével kilencven év alatt tucatnyi kolóniát hozott létre a lakható exobolygókon. Természetesen a Tejútrendszerben ezután sem volt állandó a béke és a nyugalom. A Galaktikus Szövetségen kívül álló idegen, invazív fajok támadásai kisebb-nagyobb háborúkat robbantottak ki, melyekben a szövetség teljes jogú tagjaként már az emberi haderő űrflottája is részt vett.
Ennek az időszaknak a legendás harci űrhajója volt a Paragon-3B. Az egyik legjobban sikerült emberi fejlesztésű űrjármű, amely nagy hatótávolságával, kivételes manőverező képességével és megdöbbentő tűzerejével legendás hírnévre tett szert. A békekötések után a költséges fenntartású modellt kivonták a szolgálatból és olcsóbb gépekre cserélték le. A megmaradt néhány példány ócskavas telepre vagy csillagközi kereskedelmi cégek tulajdonába került, mint minimális fegyverzettel felszerelt középosztályú teherhajó.
Egy magas szintű kormányzati kapcsolatokkal rendelkező magán biztosító társaság, a Sigma Mentési Hálózat (Sigma Emergency Solutions) bővítési projektje során kapcsolatba került az űrflotta veterán űrhajóparancsnokával, aki egy Paragon-3B beszerzését és felújítását javasolta számukra.
Így kelt új életre a legenda…

8 comments on “Nick M. Leslie - Paragon”

  1. Szeretném megkérdezni,hogy könyv formában meg lehet venni valahol?

  2. Kedves Gabriella!
    A történet folyamatos írás alatt van!
    A szerző youtubon közzétett hasonló tartalmú kérdésre adott válaszából derült ki, még ő sem tudja mikor lesz befejezve.
    A következő folytatást januárban kapom meg felolvasásra!
    Ha érdekli pdf formátumban - mert én úgy kapom - megkérdezem a szerzőt az eddig megjelentekről!
    Tulajonképpen - magyarosimiklos@gmail.com - email címen felveheti vele a kapcsolatot!

    1. Szia Gépész,
      Köszönöm szépen a munkáidat nagyon szeretem a stílust ahogyan felolvasol, kellemes a ghangszíned is és rengeteget fejlődtél a kezdetekhez képest. Mozdonyvezetés közben nagyon sokat hallgatom a munkásságodat. Lenne pár kérdésem,ha nem gond.
      Nick M. Leslie műveit fel tudnád sorolni nekem mert sajnos nem találom a munkásságát sehol.
      Valamint ha lehetne Asimov könyveket olvasnál fel még mert sajnos csak párat találtam meg a csatornádon. Rejtő Jenő nagy kedvencem, most még egy pár íróval bővült a keret mint Charles Lorre hála neked. Válaszodat köszönöm szépen. A továbbiakban is eredményes munkát!

  3. Majd egyszer megértem miért tűnik el a feltöltés!
    Köszönöm a szólást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legújabb könyvek

Sándor Richard - Az Angol pokol és a hazaköltözés szívásai

“Hogy kerültem egy olyan országba amit sosem szerettem? Hogy tudtam érvényesülni nyelvtudás nélkül? Miért költöztünk vissza magyarországra és mitől volt az akkora intergalaktikus lúzerszopás (amiben a fizu volt a legkissebb gond), hogy visszamenekültünk angliába? Kilátástalansággal,...

Meghallgatom a könyvet!

Ayn Rand - Az ősforrás 4. rész

Az ősforrás (The Fountainhead) 1943-ban született, valójában egy romantikus és egyúttal filozofikus regény. Hét évig dolgozott rajta. Főhőse egy Howard Roark nevű fiatal építész, aki hajthatatlanul harcol mindazok ellen akik készek saját énjüket mások akaratának...

Meghallgatom a könyvet!

Maléth György - Az emberiség alkonya 3. könyv

Gyarmati Attila fogságba esett a xannarok hajóján, miután a Malevor a korábbi legénységével a fedélzetén hátrahagyta.Élete hajszálon függ, miközben minden reménye szertefoszlik, hogy bármikor is viszont látja családját.Attila sorsának kulcsa viszont nem ott, hanem a...

Meghallgatom a könyvet!

Ayn Rand - Az ősforrás 3. rész

Az ősforrás (The Fountainhead) 1943-ban született, valójában egy romantikus és egyúttal filozofikus regény. Hét évig dolgozott rajta. Főhőse egy Howard Roark nevű fiatal építész, aki hajthatatlanul harcol mindazok ellen akik készek saját énjüket mások akaratának...

Meghallgatom a könyvet!

Nick M. Leslie - Paragon 10. könyv

Tíz év a Világegyetem mércéjével mérve csupán egy rövidke pillanat,egy múló villanás, amely elenyészik az űr végtelenjének sötét mélyén.Ám az élők szemével nézve ez a tíz békeév beláthatatlanul hosszú idő,mely alatt rengeteg dolog történhet.Tíz év...

Meghallgatom a könyvet!
arrow-down
Gépész hangoskönyv
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.