Ennyien nézték meg: 326

Örkény István - Tóték

​Tóték című kisregény – az Egyperces novellák mellett – Örkény István (1912-1979) legismertebb és legjellegzetesebb műve.A könyv alakban először 1967-ben megjelent rövid, alig százoldalas írásban a szerző az abszurd és a groteszk csúcsaitostromolja – nem véletlen, hogy a kisregény, illetve az abból készült színpadi adaptáció nem egy mondata szállóigévé vált.("Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?") Igaz, […]

​Tóték című kisregény – az Egyperces novellák mellett – Örkény István (1912-1979) legismertebb és legjellegzetesebb műve.
A könyv alakban először 1967-ben megjelent rövid, alig százoldalas írásban a szerző az abszurd és a groteszk csúcsait
ostromolja – nem véletlen, hogy a kisregény, illetve az abból készült színpadi adaptáció nem egy mondata szállóigévé vált.
("Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?") Igaz, ez nem egyedül Örkény érdeme, hiszen a történet alapján Latinovits Zoltán és
Sinkovits Imre főszereplésével készült, Isten hozta, őrnagy úr című, 1969-es Fábri Zoltán-film nagyban hozzájárult ahhoz,
hogy Tótékat az egész ország megismerje. A Tóték drámaváltozatát nagy sikerrel játszották külföldön is, többek között
franciául is bemutatták, s az előadás 1971-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. Kétségtelen, hogy Örkény e
remekműve meg is érdemelte ezt a díjat, hiszen benne olyan mondatok követik egymást, mint ez: „Kedves Mariska, ha esetleg
egy pópának öltözött öregasszony lépes mézet akarna sóra cserélni, legyen szíves, lövesse főbe.” vagy ez: „Még senki se
szökött meg azért, mert szájában (kizárólag elővigyázatossági okokból) egy zseblámpát tartott.”

Örkény István - Tóték

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legújabb könyvek

Sándor Richard - Az Angol pokol és a hazaköltözés szívásai

“Hogy kerültem egy olyan országba amit sosem szerettem? Hogy tudtam érvényesülni nyelvtudás nélkül? Miért költöztünk vissza magyarországra és mitől volt az akkora intergalaktikus lúzerszopás (amiben a fizu volt a legkissebb gond), hogy visszamenekültünk angliába? Kilátástalansággal,...

Meghallgatom a könyvet!

Ayn Rand - Az ősforrás 4. rész

Az ősforrás (The Fountainhead) 1943-ban született, valójában egy romantikus és egyúttal filozofikus regény. Hét évig dolgozott rajta. Főhőse egy Howard Roark nevű fiatal építész, aki hajthatatlanul harcol mindazok ellen akik készek saját énjüket mások akaratának...

Meghallgatom a könyvet!

Maléth György - Az emberiség alkonya 3. könyv

Gyarmati Attila fogságba esett a xannarok hajóján, miután a Malevor a korábbi legénységével a fedélzetén hátrahagyta.Élete hajszálon függ, miközben minden reménye szertefoszlik, hogy bármikor is viszont látja családját.Attila sorsának kulcsa viszont nem ott, hanem a...

Meghallgatom a könyvet!

Ayn Rand - Az ősforrás 3. rész

Az ősforrás (The Fountainhead) 1943-ban született, valójában egy romantikus és egyúttal filozofikus regény. Hét évig dolgozott rajta. Főhőse egy Howard Roark nevű fiatal építész, aki hajthatatlanul harcol mindazok ellen akik készek saját énjüket mások akaratának...

Meghallgatom a könyvet!

Nick M. Leslie - Paragon 10. könyv

Tíz év a Világegyetem mércéjével mérve csupán egy rövidke pillanat,egy múló villanás, amely elenyészik az űr végtelenjének sötét mélyén.Ám az élők szemével nézve ez a tíz békeév beláthatatlanul hosszú idő,mely alatt rengeteg dolog történhet.Tíz év...

Meghallgatom a könyvet!
arrow-down
Gépész hangoskönyv
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.