Aszlányi regényének – mely nagyon régen nem jelent meg, így könyvritkaságnakszámít – főhőse egy testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, akiminden lehető és lehetetlen pillanatban álomba zuhan: utcai esőben és kávéházifülledt melegben, a bútorkereskedő mintatermében és egy asszony mellett azágyban – s tíz, száz és talán ezer helyzetben még. A talaját vesztett mérnök,Tóth Flórián sorsának […]
Aszlányi regényének – mely nagyon régen nem jelent meg, így könyvritkaságnak számít – főhőse egy testi és szellemi tartalékait felélt fiatalember, aki minden lehető és lehetetlen pillanatban álomba zuhan: utcai esőben és kávéházi fülledt melegben, a bútorkereskedő mintatermében és egy asszony mellett az ágyban – s tíz, száz és talán ezer helyzetben még. A talaját vesztett mérnök, Tóth Flórián sorsának alakulását követhetjük nyomon az ázott utcákon át: a selyemfiú és az öntudatos munkanélküli kettéhasadt énjét, a szegény fiatalember és a grófnő szerelmét, vagy éppen a rácsimpaszkodó modern amerikai bakfissal folytatott viszonyát. Vajon szerencse és szerencsétlenség forgandósága, az erő hiánya és a gyöngeség az oka a nyomorúságnak, vagy pedig valami általánosabb, kívülálló ok? Aszlányi megszokott elegáns stílusa, derűs, szellemes és aforisztikus mondatai között bontakozik ki egy sajátos hajléktalansors a XX. század 30-as éveiből.
“Hogy kerültem egy olyan országba amit sosem szerettem? Hogy tudtam érvényesülni nyelvtudás nélkül? Miért költöztünk vissza magyarországra és mitől volt az akkora intergalaktikus lúzerszopás (amiben a fizu volt a legkissebb gond), hogy visszamenekültünk angliába? Kilátástalansággal,...
Az ősforrás (The Fountainhead) 1943-ban született, valójában egy romantikus és egyúttal filozofikus regény. Hét évig dolgozott rajta. Főhőse egy Howard Roark nevű fiatal építész, aki hajthatatlanul harcol mindazok ellen akik készek saját énjüket mások akaratának...
Gyarmati Attila fogságba esett a xannarok hajóján, miután a Malevor a korábbi legénységével a fedélzetén hátrahagyta.Élete hajszálon függ, miközben minden reménye szertefoszlik, hogy bármikor is viszont látja családját.Attila sorsának kulcsa viszont nem ott, hanem a...
Az ősforrás (The Fountainhead) 1943-ban született, valójában egy romantikus és egyúttal filozofikus regény. Hét évig dolgozott rajta. Főhőse egy Howard Roark nevű fiatal építész, aki hajthatatlanul harcol mindazok ellen akik készek saját énjüket mások akaratának...
Tíz év a Világegyetem mércéjével mérve csupán egy rövidke pillanat,egy múló villanás, amely elenyészik az űr végtelenjének sötét mélyén.Ám az élők szemével nézve ez a tíz békeév beláthatatlanul hosszú idő,mely alatt rengeteg dolog történhet.Tíz év...