Sokat mond az emberről, miként idézi fel a legutóbbi érintést. Amit az egyik betud idefelé jövet
egy kilincsnek, egy kabátujjnak, egy kulcsnak – hűvös tárgynak, az másnak jóval személyesebb, mélyebb, erővel telibb élmény. Megérint egy haláleset, felráz az árcédula, bekebelez egy film,
a nyakunkba kapaszkodik egy gyerek keze. Vagy belülről kopogtat, vés, fúr és egyszerre éget
valakinek a hiánya. Nincs az az árnyalt sokféleség, ami le tudná írni az érintés mindenkori jelenvalóságát, színét és formáját, jelentőségét. Micsoda különbség nyálkás hajszálakat kikaparni
a lefolyóból, mint végig simítani egy tökéletesre gyalult bútorlapon, megfogni egy kezet, szorítani
a lepedő szélét. Pedig jóllehet, valamennyi érintés forrása ugyanaz az igény: kapcsolatba lépni, jelezni, haladni vagy egyszerűen csak élvezni. Ösztönösen, hit, a praktikum igénye és meggyőződés nélkül…
Az utazó 00:00:00
Kiáltás 00:18:41
Társasmagány 00:51:13
Kínpadon 01:03:35
A titok 01:13:20
Égi üzenet 01:48:03
