Sajkodi magányomban határoztam el, hogy a saját szórakoztatásomra írok
egy regényt. Saját szórakoztatásnak azt nevezem, amikor írás közben az
ember nem a képzeletbeli olvasót látja, nem érdeklik az elvárások, és
eszébe sem jutnak azok, akik elzümmögik, mi a jó és mi a rossz. Írni
például nagyon jó. Csak úgy írni pedig a világon a legjobb, éppen olyan,
mint a céltalan csavargás. Vagyis kaland. A kaland pedig maga a szabadság.
Szabadok a hősök, és szabad a szerző is. Az én szabadságom végeredménye
a Fültől fülig című fürdőregény. Egy ideig játszottam a gondolattal, hogy
megírom a folytatását, de hősöm, Skrabek, a babonás bérgyilkos, lebeszélt
róla. Nem akarta, hogy a regényben kitörjön az első világháború. Rázta az
orrom előtt a borotváját, és arról győzködött, hogy békeidőben
nyugodtabban tud dolgozni. Az volt a munkája, hogy elvágja az ügyfelei
nyakát.
Megállítottam neki az időt.
